Őseink kedvenc csemegéje: a szőlő
Ki ne ismerné ezt a lédús, fürtökben lógó, tenyeresen összetett levelű fajtát?
A szőlőt elsősorban olyan talajon érdemes termeszteni, amely tápanyagban gazdag. Ez a növény különösen kedveli a napfényt és a meleget. Hazánkban jóformán minden tájegységen megterem a megfelelő körülmények és rengeteg befektetett energia mellett.
A szőlő eredetileg Kis-Ázsiából származik, és a magyarok által legkorábban termesztett gyümölcsfajták közé tartozik. Számtalan felhasználási formája ismert napjainkban, legyen az a bortermesztés, bőrápolás vagy a mindennapi gyümölcsfogyasztás. Ennek fényében megkülönböztetünk csemege- valamint borszőlőfajtákat. És persze vannak olyan típusok is, mint például az irsai olivér, amelyek kettős felhasználásúak.
Mivel a szőlő igen magas cukortartalommal rendelkezik, tápanyagban dúskáló gyümölcsként tartják számon, cukorbetegek azonban csak óvatosan fogyaszthatják. A belőle készült és benne rejlő szőlőcukor különösen ajánlott női problémákra, vérkeringés serkentésére, vérszegény vagy általánosan gyengébb szervezet számára. A szőlőmagban található antioxidánsok jótékony hatására már a szépségipar is felfigyelt, nem egy bőrfiatalító krém, szérum alapját képezi a szőlőmag és a szőlőhéj, ezek az összetevők ugyanis lassítják a ráncok kialakulását. A szőlőmagolaj az idegrendszerünkre is jó hatással van, javítja a koncentrációt, mindemellett erősíti az érfalakat, stabilizálja a vérnyomást, és segít megvédeni az ereket a rájuk váró esetleges elmeszesedéstől. C-vitamin tartalma más, déli gyümölcsökéhez mérten alacsony; ásványi anyag, kálium és szelén tartalma azonban igen magas, ezáltal remek vízhajtó, vesetisztító gyümölcs is.
A szőlőtermesztés mindemellett évszázadok óta a borkészítés alapját képezi. Több ezer fajtája ismeretes: az apró szemű, vastag héjú kékszőlőtől kezdve, a töppedt aszú szőlőn át megszámlálhatatlan variánsával találkozhatunk nap, mint nap. A keleti térségben a bor kifejezés eredetileg a frissen préselt szőlőlevet jelentette, míg végül a Szentírás alapján került mai formájában a köztudatba. A szőlőlé erjedés előtti állapotát mustnak nevezzük, amelyet sok helyen édes borként tituláltak a történelem során. Nem egy esetben a kékszőlőt lekvárként, tészták töltelékeként is előszeretettel használták, valamint a borecet és a borélesztő sem ismeretlen az alföldi háztartásokban.
Jól látható, hogy a szőlő felhasználásának, elkészítésének és fogyasztásának számtalan módja létezik a 21. században. Nem mindegy azonban, hogy adott esetben hogyan és milyen mértékben fogyasztjuk a fürtös gyümölcsöt és az abból készült végtermékeket. Fontos óvatosságra intenünk azokat, akik a szőlőt egy kiadós ebéd vagy vacsora után, desszert gyanánt csipegetnék, az abban található rengeteg cukor ugyanis a gyomorban erjedésnek indul, ezáltal gátolva az emésztés megfelelő működését. Ugyanez igaz a borfogyasztási szokásokra is: nem mindegy, hogy mikor, mennyit, milyen minőségben. Egy-egy palack jó társaságban elfogyasztott magas minőségű fehér- vagy vörösbor örömteli társaságunk lehet, valamint bizonyos időközönként néhány pohár száraz vörösbor kifejezetten jót tehet a vérkeringésünknek és általános egészségünknek, de a hangsúly, sok más esethez hasonlóan, itt is a mértékletességre helyeződik.